Az oktatói pool projektelem kiemelt célja, hogy az IKT vállalatoknál meglévő gyakorlati tudás és tapasztalat beépüljön a felsőoktatás informatikai képzési programjaiba annak érdekében, hogy a hallgatók az elméleti képzés mellett technológiai, piaci és üzleti értelemben is releváns gyakorlati ismeretekkel és kompetenciákkal rendelkezzenek. A projekttel együttműködő 22 felsőoktatási intézményben IKT vállalkozások tapasztalt szakemberei vendégelőadóként kapcsolódnak az oktatásba egy-egy előadás, vagy előadássorozat formájában. Az előadók az oktatók és hallgatók felkérésére gyakorlatorientált, naprakész tudást adnak át többek között a következő témákban:
42 IKT vállalattal és 22 felsőoktatási intézménnyel való együttműködés
147 fő felkészített egyetemi oktató
11 sikeres iparilag elismert vizsga
A gyakornoki program keretében, gyakorlati képzéshez kapcsolódó, lemorzsolódást gátló és tehetséggondozó támogatásban, juttatásban részesülnek a gyakornoki programban részt vevő hallgatók, vállalati szereplők. Egy hallgató egy cégnél 500 órányi gyakorlatot is szerezhet és a program során 3 különböző cégnél is dolgozhat! A gyakornokok munkaideje a szorgalmi időszakban maximum heti 20 óra, azon kívül maximum heti 40 óra lehet. A gyakornokok bérét pedig - a garantált bérminimum mértékéig - a projekt finanszírozza.
760 gyakornoki pozíció
205.000 ledolgozott gyakornoki óra
Csatlakozz a digitális világhoz, hozd ki belőle a legtöbbet! Ha nappali tagozatos informatikai hallgató vagy, akkor itt kiválaszthatod a hozzád illő informatikai, távközlési vagy telekommunikációs céget, hogy releváns szakmai gyakorlatot szerezz!
GINOP 3.1.1 – VEKOP-15-2016-00001 ("Programme your future") project aims to further increase the number of applicants for the field of informatics higher education, to expand the output of Hungarian IT and other digitally trained professionals, and to renew the content of higher education informatics trainings shifting training output towards real labor market demand.
A projektben párhuzamozan jelenleg két gyakornoki program is fut közel azonos feltételekkel. A program keretében a nappali tagozatos informatikus hallgatók egy-egy cégnél 100-240 órányi gyakorlatot is szerezhetnek. Lehetőség van arra is, hogy a program során 3 különböző cégnél is dolgozhasson az a hallgató aki erre kedvet érez. A gyakornokok munkaideje a szorgalmi időszakban maximum heti 20 óra, azon kívül legfeljebb heti 40 óra lehet. A gyakornokok bérét - a garantált bérminimum mértékéig - a projekt finanszírozza, az adott cég pedig további kiegészítéssel élhet.
A gyakornoki program I. 2020. március 22-ig tart, a Melódiák Iskolaszövetkezet szervezésében. Itt a gyakornoki létbe már összesen 40 órányi munkavégzéssel is bele lehet kóstolni, ugyanakkor aki szeretne elköteleződni, az a program zárásáig akár 100 órát is dolgozhat még egy cégnél. Érdeklődni és jelentkezni az alábbi honlapon lehet: https://www.gyakorlatom.hu/
The Internship program II. ran until august 2021. It was organized by the Schönherz School Cooperative. It was a longer-term internship possibility with 240-hour work frame. Candidates had a 3-month contract, so students could work for a company for that length of time. Inquiries were made on the following website: https://schonherz.hu/
Az interdiszciplináris programok támogatása projektelem keretében új, több tudományterületet (köztük az IT területét is) is magába foglaló szakképzési programok kerülnek kidolgozásra felsőoktatási intézmények és vállalkozások együttműködésének keretében az alábbi témákban:
Járműgyártásra specializált mechatronikai mérnök és automatizálási szakértő
Agráripari folyamattervező és termelésirányító
Virtuális (AR/VR) környezet tervező
Vállalati folyamattámogató IT specialista
Élelmiszeripari logisztikai folyamatmenedzser
Pénzügyi IT Specialista
Emberi érzékelés és informatika
A képzési programcsomag projektelem keretében informatikus hallgatók ingyenesen vehetnek igénybe magas munkerőpiaci relevanciával rendelkező képzési csomagokat és kaphatnak piacképes, nemzetközileg is elismert bizonyítványt. A programban részt vevő felsőoktatási intézményekben az igényfelmérést követően Linux, LabVIEW és Cisco hallgatói laborok kerülnek kiépítésre. A felsorolt három cég mellett még az Oracle licensz birtokában és felkészített oktatók vezetésével az intézmények kurzusait sikeresen teljesítő hallgatók a kreditpont mellett az adott képzéshez tartozó ipari tanúsítványt, certificate-et szerezhetnek.