Infó block
EN | HU

Programozói tanácsok kezdőknek

A frissen megszerzett programozási ismereteiddel felvértezve azt gondolhatod, hogy már mindenre készen állsz. Hogy ez mennyire nem így van, azt egy nemrég elvégzett kutatás igazolja. Arra kértek meg néhány nagy tapasztalattal rendelkező fejlesztőt, hogy meséljenek a szakmájukról, és arról, milyen tanácsot adnának a  kezdők számára. Számos olyan tudnivalókat soroltak fel, amelyeket egy informatika iránt érdeklődő számára tudni érdemes, viszont egyetemen vagy főiskolán nem tanítanak.

A megkérdezett informatikusok már legalább tíz, vagy annál több éve programozóként, fejlesztőként vagy szoftvermérnökként kiemelkedő szaktudással dolgoznak a szakmájukban.

A kutatás során azt kérdezték meg tőlük, hogy melyek azok az ismeretek, amelyekkel szerintük már programozói karrierjük legelején jó lett volna, ha megismernek. A legjellemzőbb válaszokat most közreadjuk:

 

1. Ismerd meg a háttérrendszereket!

A szoftverfejlesztés természetesen nagyrészt a programnyelvek ismeretéből áll. Egy fejlesztőnek ugyanakkor tudnia kell azt is, hogy mi folyik a „kulisszák” mögött.

„Nagyon sok programnyelv elvonatkoztat attól, hogy mi történik rendszerszinten, ami hasznos, hiszen így a fejlesztők is jobban kiélhetik a kreativitásukat” – mondta az Acquia support mérnöke. „Ha viszont akadályba ütközünk, mondjuk egy makacs programhibába, és jobban át kellene látnunk, hogy mi történik a felszín alatt, hasznos készségnek bizonyul, ha képesek vagyunk  a folyamatot, megvizsgálni a rendszerhívásokat, és látjuk, hogy a kód egy szakasza milyen kapcsolatban van a rendszer többi elemével."

Egy másik vezető rendszermérnök is hasonlóképpen vélekedik: „Amikor elkezdtem a programozást, még rengeteg mindent nem értettem a számítógépekkel kapcsolatban. A fájlrendszerek, a hálózatépítés és a dolgok memóriában való tárolása jó példák erre. Ezért nem is mindig értettem azokat a programozási konstrukciókat, amikkel találkoztam.”


2. Ismerd ki magad a parancssorban!

Fejlesztőként leggyakrabban nagy eséllyel IDE-ben vagy kódszerkesztőben fogsz dolgozni. Ám esetenként jelentősen megkönnyítheti a dolgodat az is, ha tudod, hogyan végezd el ugyanazt a parancssorban.

„Megeshet, hogy egy olyan géppel lesz dolgunk, amin azon nyomban meg kell javítani valamit, viszont korlátozottak a lehetőségeink” – mondta egy programozó, aki már 20 éve dolgozik a szakmában. „Úgy kell ismerni a parancssort, mint a saját tenyerünket. Például az olyan eszközöket, mint a find, a comm, a diff, a vi/vim vagy az awk. Vagy azt, hogy hogyan vigyünk be egy rövidebb szkriptet a parancssorba, hogy megtaláljuk azt a fájlt, amit minél hamarabb ki kell javítani, hiszen a termelés leállt, Iván pedig, aki a szóban forgó ismeretlen fájlban sikeresen elgépelt egy URL-t, éppen a világ másik felén nyaral.”



3. A hibakereső a barátod!

Programozóként minden bizonnyal gyakran végzel majd hibakeresést. Dave Varon, egy bioinformatikai fejlesztő a hibakereső előnyeit emelte ki, és azt, hogy mennyi időt takaríthat meg nekünk. „Tanuld meg használni a hibakeresőt!” – tanácsolta. „Szánd rá azt az egy-két napot a konfigurálására! Ha nem a várt végeredményt kaptad, debuggolj: állítsd be a töréspontokat, és menj végig a kódon! Több napnyi stresszt spórolhatsz meg így, ráadásul olyan dolgokat tudhatsz meg a programozásról, amikre csak mások kódjának olvasásával jöhet rá az ember.”

 

4.Tanulj meg tesztet írni!

Egyes fejlesztők szerint az egységtesztelés – vagyis olyan tesztek megírása, amelyekkel a kód egységeinek megfelelő működése ellenőrizhető – döntő fontosságú. Közéjük tartozik Richard Handloff, adatbázis fejlesztő is. „A legjobb tanácsom az lenne a kezdő programozók számára, hogy tanuljanak meg jó teszteket írni, lehetőleg minél hamarabb”.

 

5.Legyél kész változni és új rendszereket megtanulni!

Napjainkban rohamtempóban fejlődik a technológia. Ez pedig nemcsak a szeretett fogyasztási cikkeinkre érvényes, hanem azokra a háttérrendszerekre, nyelvekre és eszközökre is, amelyeket a programozók munkájuk során használnak.

Adam Wulf mobilfejlesztő szerint egy kezdő programozónak mindig készen kell állnia a változásra – sőt, egy lépéssel előtte is kell járnia. „Jelenleg ott tartunk, hogy minden negyedik évben gyökeresen változik meg a technológia, amivel számolni kell”. Az alapismeretek mindig hasznosak, a nap, mint nap használt eszközkészlet és technika viszont négyévente teljesen megváltozik.



6. Legyél csapatjátékos!

A magányosan gubbasztó fejlesztő sztereotípiájával szemben egy programozónak igenis dolgoznia kell más emberekkel. A csapatmunkára való képesség kulcsfontosságú egy sikeres karrierhez.

„A nagy projektek során sok kis rész áll össze egy nagy egésszé, ahol az esetleges összeférhetetlenség vagy aránytalan munkaelosztás akár megoldhatatlan tervezési problémákhoz is vezethet” – közölte Ben Miller technológiai igazgató. „Mielőtt optimalizálnánk egy algoritmust, forduljunk csapatunkhoz, és bizonyosodjunk meg róla, hogy más nem foglalkozik már ugyanezzel! Így mindenkinek megkönnyítjük a dolgát. A programozás csapatjáték.

 

Forrás: www.infoworld.com







HÍRKATEGÓRIA


Kövess Facebookon!