Infó block

Informatika: amit látunk, és ami mögötte van

A Programozd a jövőd! motivációs előadássorozat egyik visszatérő és lelkes résztvevőjével beszélgettünk. Juhász Gábor, az EPAM szakembere arról mesélt, hogy mivel lehet megfogni a fiatalokat és mi kell ahhoz, hogy a diákokban valós érdeklődés alakuljon ki az informatikus szakma iránt.


Mit kell tudni az EPAM-ról és mi a te szereped, feladatköröd a cégnél?

Érdekes helyzet, hogy az EPAM neve az utca embere számára alig ismert annak ellenére, hogy az otthonukban, vagy az okostelefonjukon nem egy olyan szoftver, alkalmazás futhat, amit mi készítettünk. Nem rendelkezünk „saját” termékkel, sok száz nagynevű ügyfelünket projekt alapon szolgáljuk ki. Termékeinket a megrendelőink sajátjukként forgalmazhatják. Az EPAM egy amerikai központú, multinacionális szoftverfejlesztő vállalat, amely gyors ütemben növekszik, folyamatosan terjeszkedünk. Furcsa, hogy az előadások során meg sem tudom pontosan mondani, hogy aznap még csak 28 vagy már 30 ezer ember dolgozik nálunk világszerte.

A magyarországi iroda az európai központ, ennek ellenére a szerepem nem a kontinenshez kötődik, hanem globális. A compliance teamben dolgozom, ahol az új ügyfelekkel kötött szerződések jogi, adatbiztonsági és egyéb szempontok szerinti átvizsgálása, illetve az auditokra való felkészítés a feladatom. Az EPAM-nál nem veszek részt alkalmazások fejlesztésében, otthon azonban igen, ahol a családi feladatok mellett Linux programozással foglalkozom.

 

Miért tartjátok fontosnak, hogyan jött, hogy részt vegyetek a Programozd a jövőd! előadássorozatban?

Az EPAM saját szervezésben is tart előadásokat. Az általános iskola 5. osztályától egészen az érettségi korú diákokig jönnek hozzánk csoportok, akiknek bemutatjuk az érdekesebb tevékenységeinket, részlegeinket. Az IVSZ feltehetően ezért is keresett meg bennünket azzal a lehetőséggel, hogy bekapcsolódhatunk a Programozd a jövőd! programba, amire néhány kollégával együtt nagy örömmel és kedvvel mondtunk igent. Nemsokára például a volt gimnáziumomba megyek előadni, ahol annak idején igazgató-helyettes voltam.

 

Milyen élmény bemenni egy iskolába és előadni tizenéveseknek arról, hogy mennyire izgalmas ez a terület?

Sok érdekes tapasztalatot szerezhet az ember ezen alkalmak során, amelyekből az egyik legjellemzőbb, hogy gyakran improvizálni kell. Nálam előfordult, hogy az egyik előadás követte a másikat, majd kiderült, hogy egy harmadikat angolul is meg kellene tartani, mert külföldi diákok is tanulnak az iskolában. A másik tipikus jelenség az, amikor a diákok az előadásom előtt azt kérdezgetik a kísérő tanáruktól, hogy „mennyi ideig fog ez tartani”, majd a végén nem akarnak elmenni. Nekem ez nyilván egy rendkívül pozitív visszacsatolás.

 

Mik azok a módszerek, amelyekkel ezt a fokú érdeklődést fenn tudod tartani?

Akkor érdekes egy előadás, ha azon valami meglepő hangzik el. A hallgatót pedig akkor lehet meglepni, ha valamiről – amiről azt hitte, hogy sokat tud – kiderül, hogy távolról sincs így, esetleg éppen a hackerek tudnak sokat - őróla. A másik célravezető módszer az szokott lenni, amikor egy informatikától látszólag „mentes” szakmáról bizonyítom be, hogy nagyon is sok közük van egymáshoz. Ehhez elég távolról, robotokkal műtő orvosokról, a 3D-ben megtervezett, a filmekben életszerűen animált fűszálakról, és az ehhez nélkülözhetetlen, de háttérben maradó (transzparens) informatikai megoldásokról beszélni – persze videókkal illusztrálva.

Az előadásaim másik, általában döbbenetet kiváltó része, amikor a gyerekek megértik, hogy az informatikus elsősorban nem az, aki a gép előtt ül és azon vadul gépel. Hanem az informatikus egyrészt ott van a képernyő mögött, és a megjelenítendő tartalmat „bábozza el”, másrészt az informatikusok ott vannak „alul” is, akik azt a hálózatot, hardvert, szabványokat üzemeltetik, biztosítják, ami lehetővé teszi az információ áramlását. Tehát aki informatikus szeretne lenni, annak ez utóbbi kettőben kell gondolkodnia, hiszen nekik az a feladatuk, hogy láthatatlanul, de minél többet segítsenek azoknak, akik a gép előtt ülnek, dolgoznak.

Ezeken kívül azt is hangsúlyozom, hogy hol lehet ilyen tanulmányokat folytatni, illetve mennyit lehet ezekkel szakmákkal keresni. Amihez persze azt is hozzá szoktam tenni, hogy valóban jól fizetnek ezek az állások, cserébe azonban arra kell készülniük, hogy ma egy informatikus egyetlen év alatt elveszti a piacképes tudásának akár 40%-át, ezért a folyamatos továbbképzés elengedhetetlen. Az EPAM kötelékében a kollégáknak nemcsak a szakmai, de az angol nyelvi tudását is újraértékelik két-három évente, annyira gyorsan változik a világ és vele együtt a követelményrendszer is.

 

Volt még valamilyen mozzanat, érdekesség, amivel fel tudtad kelteni az érdeklődést a fiatalokban?

Az előadásnak egy fontos részét képezi annak az átadása, hogy nálunk (és úgy általában a szakmában) nem csak olyanok vannak, akik az informatikában kezdtek dolgozni. Elmeséltem nekik, hogy van egy játékos találóskérdés-sorunk, amiben azt kell eltalálni, hogy melyek azok a szakmák, amelyek biztosan nem találhatók meg a nálunk dolgozók körében. Sokan nem tudták, hogy van köztünk egykori hegedűművész, pszichológus, szociológus, diakónus és műfordító is, akiket a saját területükön keresztül fogta meg az informatika, aminek felhasználójából kerültek át a kiszolgáló oldalra.

 

Mivel, hogyan győznél meg egy kollégát arról, hogy részt vegyen előadóként a Programozd a jövőd! programban?

Azt az élményt, tapasztalást mesélném el nekik, amikor az előadás, illetve az a közbeni beszélgetés közben körvonalazódik, hogy mennyire más feladatok várhatnak majd a mostani gyerekekre, mire informatikusokká lesznek. Mert ez a korosztály valóban sokat tud már a mai informatikáról, és annak határos területeiről, de ezen alkalmakon nem egyszer szembesülnek azzal, hogy úgy igazán csak most értették meg, miről is szól ez az egész, mi rejlik „a képernyő mögött és a billentyűzet alatt”.

Eseménynaptár